Összesen húsz papi ruhamodellt láthattak az érdeklődők, a ruhák ára a szerény 30 fontostól – bő tízezer forintostól – egészen az ezerfontosig – 350 ezer forintosig – terjed. A modelleket bemutató lelkészek között akadt nő is. Az öltözékeket részben a Hayes and Fitch cég alkotta, amely 1882 óta készít egyházi ruhákat, termékskáláján minden évszakra akadnak megfelelő viseletek.
„A lelkészek nem akarnak csak feketében járni, így új színeket vittünk mostani kollekciónkba, a rózsaszín és a piros árnyalatait” – idézte Adrian Cousinst, a vállalat egyik igazgatóját a The Daily Telegraph című brit lap.